2016. október 4., kedd

Meglepi

***KÜLÖNKIADÁS***

(1995 Január 4. Anglia,  Black Stone bentlakásos iskola)

Tamara az ablaknál áll és a hajnalodó ködös táját bámulja. Lassan már 9 hónapja hogy ott hagyta a férjét és az 5 éves fiát hogy ide jöjjön és elintézte az ügyet. Kezét a gömbölyű hasára simította és köröket leírva simogatta hogy meg nyugtassa a benne lakó gyermeket. Kopogtattak az ajtón.

-Szabad.-kiáltotta és az ajtó felé fordult. George lépet be az apró szobába.

-Áh George.-a nő hangja közömbös volt és tekintetét újra a kinti tájra függesztette.

-Ha így mondod Tamara a végén még meg sértődök.-a férfi helyet foglat a bársony kanapén és lábait kényelmesen el nyújtóztatja a fa padlón. A nő csak sóhajtott és nehézkesen le ült a férfival szembe.

-George ne dramatizálj.-csészéje után nyúl hogy meg igya teája maradékát. A férfi nézi őt de sem milyen érzelem nem tükröződik a barna szemeiben.

-Ne vág már ilyen fancsali képet tudtommal a te ötleted volt.-csattan rá a férfi és a szoba meg telik statikus elektromossággal és dühvel.

-Attól még hogy az én ötletem volt még meg csalásnak számít. Mit gondol erről az egészről Amelia, a feleséged.-a nő is dühös volt csak egy haj szál választotta el attól hogy a férfinak ugorjon mérgében.

-Tudja hogy ez nagyon fontos.-férfi hangja egy pillanatra meg csuklik minta ö maga is bánna amit meg tettek.

-Persze. Én is tudom hogy fontos de ez akkor sem enyhíti a bűntudatom.- hangja már lassan csak egy egér halk cincogására hasonlított.- Én szeretem Adam-et és a fiamat Tobiast.-az utolsó szónál elcsuklott a hangja és arcát a tenyerébe temette hogy elrejtse a férfi elől. George csak óvatosan közelített a nő felé ne hogy meg bántsa a közelségével.

-Tudom hogy nehéz.-George hangja halk és bizonytalan volt mintha ő maga sem lenne biztos hogy jót cselekedtek.

-Egy szörnyeteg vagyok.-Tamara hátrább húzódót nem akarta hogy megérintse őt a férfi.

-Nem vagy szörnyeteg csak most először a saját boldogságod helyezed a többiek elé.-George szavai egy kicsit keményen hangozhattak annak aki nem ismerte Tamarát már a kezdetektől fogva. De ő ismerte és tudta hogy a nőben felbecsülhetetlen mennyiségű szeretett és oda adás lakozik.

-Mi van ha  nemlány lesz?-vetett fel egy újabb problémát Tamara és könnyes arcát a férfi felé fordította. George nyelt egyet és csak aztán válaszolt.

-Lány lesz meg mondta az orákulum, hogy a következő gyermekednek lánynak kell lenni-e.George hadart és volt hogy néhány szót elharapott idegességében.

-Te is tudom hogy rafinált népség.-a nő hangjában kétségbeesés és felháborodás keveredett.

-Csak nyugodj meg! Nem tesz jót a stressz a te helyzetedben.-George hiába szánta óvó szavaknak sokkal inkább hangoztak szemre vetés ként.

-Meg nyugodhatsz! Jól gondját viselem a lányunknak.-vágott vissza Tamara csípősen. Viszont a "lányunk" szónál egy kicsit meg remegett a hangja. Nem tudhatta biztosra egy ultra hang nélkül de mivel a varázslatos kisugárzás tönkre vágja a gépeket így csak a csalafinta tündér asszony szavában bizakodhatott.

-Jól gondját fogom viselni.- mondta George és felállt a fotelból.

-Tudom de akkor is távol lesz az anyjától.-erősködött a nő. Tudta ha meg teszi ezt a lépést láthatja a lányát de nem hívhatja lányának mikép a lány se fogja öt anyának szólítani. A nő szíve bele sajdult ebbe a gondolatba. Azonnal az 5 éves szöszke mosolygós fia jutott az eszébe. Ahogy esténkét mesét olvas neki és puszit ad a sebeire. Mind ezt nem élheti át a lányával de tudta meg kell hoznia ezt az áldozatot ha normális életet akar a fiának és a férjének.

-Lát hatod öt.-válaszolja a férfi közömbös hangon.

-De az nem lesz ugyan olyan.- védekezett a nő mind hiába. A kérdés már eldőlt.

-Ezt a vitát már lezártuk.-a férfi kifelé bámult az ablakon és nem is nézett Tamarára.

-Tudom.-szűrte ezt az egy szót a fogai közül Tamara.-Viszont most szeretnék egyedül lenni.-mondta.

George nem vitatkozott egy utolsó pillantást vetett még a nőre majd kilépett az ajtón. Tamara dühösen fújt egyet majd a kanapé karfáján heverő pokróc után nyúlt és magára terítette.

-Ugye tudod hogy a mama szeret téged kincsem.-simított végig a kerek hasán. Válaszkép egy aprócska rúgást kapott amitől el mosolyodott. Csak némán ült és a hasát simogatta. Nem tudta hogy menyi idő telhetett el de a következő rúgás már cseppet sem volt gyengéd. Erős görcs rántotta össze a méhét.

-Baszus.-nyögte és érezte hogy elfolyik a magzat vize.-Viola.-sikította.

***

Tamara erősen markol a lepedőbe. Már vagy egy órája szenvedett  az erős görcsöktől amelyek a szülessél járnak. Egy újabb görcs és egy újabb hangos sikoly.

-Most már nyomhatsz.-szólt Viola hangja. A nő azonnal úgy cselekedett. Izzadt és fáradt volt, már lassan teljesen elkészült az erejével. George nemvolt vele csak az ajtó túl oldalán ácsorgott és onnan hallgatta a bent történteket.

-Már látom a fejét. Még egy nyomást.-szólt a hang a lepedők mögül. Tamara minden izmát meg feszítette az utolsó rohamra. A gyermek hangos sírással jelezte hogy a világra jött. A nő gyorsan elfordította fejét ne hogy meg lássa a gyermeket. Tudta ha csak egy pillantást is vetne rá azonnal elgyengülne és nem tudná véghez vinni a tettet.

-Kis fiú.-mondta Viola. Tamara nem hitt a fülének és egy pillanatra elgyengült. Fiú, visszhangzott a fejében.Most mi lesz. George lépett be az ajtón. Tamarára nézett akinek könnyek és izzadtság fénylett az arcán.

-Kis fiú.-ismételte újra a bába és az apja felé nyújtotta a kis csomagot.

-Az lehetetten.-nyögte hitetlenkedve és egyre jobban szuggerálta a pólyás kis dedet.

-Mi a gond George.- a bába hangja rémülté vált és óvón magához ölelte a békésen szundikáló kis fiút.

-Be csapott, hazudott.- a férfi dühöd lett és lerántotta az asztalról a vázát ami hangos robajjal tört darabokra a fa padlón. Halk kacaj és az orákulum képe jelent meg az ablak üvegben.

-Nem hazudtam.-a tündér meg libbentette hó fehér haját és sárga szemeit a férfira szegezte.-Csak nem jól tetted fel a kérdést.-cinkosul el mosolyodott.

-Te állnók kis liba.-szűrte a fogai közt George és közelebb lépet az ablakhoz.

-Jobb ha meg válogatod a szavaid. Nem hazudtam, a következő gyermeke lány lesz de nem tőled sőt semelyik másik férfitól sem.-sárga szemeit az ágyban kuporgó Tamarára fordította.-Csak attól lehet akit igazán szeret.-tette még hozzá majd eltűnt és maga után csak a sötét üveget hagyta. Tamara a tükör képére meredt. Haja nedvesen tapadt az arcához szemei vörösek voltak a sírástól. Most már tényleg egy szörnyeteg.

-Tamara kisasszony mi legyen a gyermekkel.-Viola hangja kétségbe esett volt.

-Mindig is vágytál egy gyermekre. Igaz?-kérdezte és torka elszorult a fájdalomtól. A könnyek a szemét marták.

-Igen de nem lehet.-Viola lágyan ringatta a gyermeket a karjára. Mindig is szíve vágy volt egy gyermek de mivel meddő volt soha nem lehet sajátja.

-Akkor most már van.-Tamara hangja rideg volt.

-De k-kisasszony.-dadogta.

-Most távoz.-Tamara hangja parancsolóan csengett a szoba csöndjében. A nő ki sietett és kebléhez ölelte az alvó csecsemőt.-Te is.-a férfi tudta hogy ne ki szólt de nem mozdult.

-Sajnálom.-a férfi közelebb akart lépni a nőhöz de végül mégsem tette.

-Te csak ne sajnálj semmit. Kettőn áll a vásár.-minden érzést elnyomott magában csak a haragot hagyta a felszínen sokkal inkább haragudott magára mint sem a férfira.-Viszont most tűnj el innen.-csattant rá. A férfi lémondóan bólintott majd ki lépett a szobából. Ahogy becsukódott az ajtó a nő hangos zokogásban tört ki. Haza akart menni.

(1999 Február 3. USA, Kalifornia, San Francisco,egy supermarket WC-je)

-Nem lehet ez lehetett.-hajtogatta magában Tamara és rá se mert néz ni a kis pálcikára.

Csak egyszer feküdt le úgy Adammel hogy nem védekezett. Mi lesz ha most terhes,A szívé tele volt kételyekkel és kettős érzéssékel. Egy rész boldog volt Adam már régóta nyaggatta őt hogy legyen még egy gyerekük,más felől agodot a jóslat miatt. Még 2 perc és mindenre fény derül. Tamara órája pityegve jelezte hogy itt az idő be hunyta a szemét és csak akkor nyitotta már  csak ki amikor meg már sikerült össze szednie a bátorságát. Pozitív. Jelezte a kis pálcika. Amely egy pillanat alatt a földön kötött mert ki esett a gazdája döbbent kezéből.

(1999. Szeptember 10. USA, Kalifornia, San Francisco St.Rosa klinika)

A vihar tombolt kin. Kint és Tamara szívében is aki kórházi ágyon feküdt. Négy éve ugyan így feküdt egy ágyon de akkor egyedül volt csak a bűntudat állt mellette. Most viszont férje Adam fogta a kezét és éppen a lányát készült meg szülni. Újabb görcs szalad végig a testén.

-Gyerünk Mrs. Blake csak még egy nyomás.-mondta a szülész nő.

-Gyerünk szerelmem.-Adam ki simított felesége homlokából egy hajtincset és a füle mögé tűrte.

A nő engedelmesen cselekedett és nyomott egy utolsót. Az új szülött hangos sírása töltötte be a szülő szobát.

-Kis lány.-szólt a szülés nő és miután minden mérést el végzet az anyának adta a rózsaszín pólyába csomagolt csöppséget. Tamara óvatosan fogta magához kislányát. Nem akarta szeretni vagy csak nem tudta. Viszont amikor meglátta a kerekded arcocskát és a kicsi gomb orrocskát a szíve azonnal el lágyult. Aztán a kislány kinyitotta zöld szemeit és csodálkozva anyára nézet.

-Hát szi a kicsikém.-Adam óvatosan végig húzta az ujját kis lány arcán.-Mi lesz a neve?-kérdezte.

-Teresa.-mosolyodott el Tamara.-Teressa Mary Blake.-a gyermek egy kis nevetés félét hallatot mint ha csak neki is tetszene ez a név. Az anyja puha csókolt lehelt a homlokára.

-Anyu mindig vigyázni fog rád kicsi Teressám.-a nő arcát könnyek csíkozták de nem a szomorúságtól hanem a végtelen örömtől a lány miat.

Huh most egy kis betekintést nyerhetünk Tamara életébe remélem tetszetek ezek a kis szösszenetek.

1.Ki lehet Teressa bátyja?
2.Mit gondoltok Tamaráról? Ti mit tetetek volna a helyében.

Ölel: Raposa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése