2015. november 15., vasárnap

3.fejezet

KÉT CSÓK EGY NAP ALATT
~TESSA~
Az első tanítási nap a suliba.Már felvettem az egyen ruhám. Meg néztem magam az egész alakos tükörben a kinézetem tökéletes volt. Hajam még gyorsan copfba kötöttem. Le ültem az ágyra és vártam míg Angie kész lesz. Angie még be fejezte a sminkjét Nem nagyon érdekelte hogy az egyen ruha kötelező.Míg rajtam volt a szürke szoknya és a vele megegyező színű blézert viseltem és ahhoz egy fehér blúzt megkoronázva egy vörös kendővel a nyakamban addig ő a szürke szoknyát viselt rózsaszín blúzzal a blézert lehajította az ágyra és a vörös kendőt meg a csuklójára kötötte.

-Ugye tudod hogy kötelező az egyenruha.-vontam fel az egyik szemöldököm.

Rácsücsörített a tűkőképére aztán cuppantott egyet.

-Nem érdekel nagyon.-mondta azzal rá pattintotta a kupakot a rágógumi-rózsaszín rúzsára.-Mehetünk Tessy.-mondta azzal felkapta a táskáját a hátára.

-Öhm Oké. De miért  nem hívsz Tessának. Azt jobban szeret.-mondtam és én is a vállamra vetem a rongyos farmer táskám amin nagy betűkkel volt hirdetve a nevem. Még Esther csinálta nekem, vagyis a táska ki díszítését a táskát valami olcsó turiba vette de én így is imádom. Nagy vörös buborék stílusú betűkkel volt rá írva a nevem az elejére és a vállán kis szegecsek vannak. A táska többi részén meg minden féle  csillagok, karikák, és egyéb alakzatok.Hát igen Ester mindig is elég művész lélek volt míg nekem a krumpli rajzolás megy talán a legjobban.

Angie kilépet a folyosóra és elindult az osztály terem felé.

 -Mert a Tessa olyan uncsi. A Tessy meg olyan aranyos. Mint egy cuki baba unikornis.-válaszolta és átölelte saját magát. Na jól van Angie valamit beszedet vagy alapból olyan aki mindig elvan szállva?!

-Baba unikornis?! Komolyan Angie.-néztem rá kérdőn.- Akkor én a "baba unikornis" inkább leugrok egy szikláról.-válaszoltam és elnevettem magam.

-Nem lehetsz olyan gonosz hogy meg ölsz egy baba unikornist.-mondta elképedve.

-Most komolyan az unikornisokról beszélgetünk.-mosolyodtam el.

-Hát te akarsz kinyírni egy szivárványt pukizó unikornist.-mondta.

Elnevettem magam. Elég hangosan és elég vicces. Tudjátok mint egy füladózó foka. Angie is elnevette magát.

-Viszont az biztos hogy nem úgy nevetsz mint egy cuki unikornis.-mondta és elmosolyodott.

-Bocsi.-kaptam a kezem a szám elé és kikerültem egy szőke lány csoportot akiknek a hajában a szivárvány összes színe meg található volt. Szemüket meresztgették rám.-Láttok valami érdekeset.-kérdeztem tőlük.

Mind hárman ugyan abba a furcsa grimaszba húzta a száját. Mint három szőke próbababa akinek az arcát rosszul mintázták meg.

-Jeti.-mondta az egyik és utána egy furcsa nyak rántással hátat fordítottak nekem. Hű hát ez igazán szellemes poén volt csak az a gond hogy már elsütötték egy jó párszor.

-Igazán szellemes.-mondtam aztán inkább folyattam az utat a teremig Angievel.

Elértük a termet ahol Daniel és Eric meg még két srác állt az ajtó mellett és nagy szóváltásban voltak. Az egyik srác egy magasabb nagyobb darab  szőke , tudjátok az a tipikus focista srác. A másik egy alacsonyba vékony nyakigláb srác, barna göndör hajjal. Az a tipikus okos srác csak helyesebb kiadásban.

-Hello ribik.-köszönt Angie.

-Cső Angel.-köszönt a két srác.

-Hé Angel hoztad az 5 dolcsit a tegnapi magán számom ért.-nevette el magát Daniel.

-Dan édes nem érsz az annyit.-mondta Angie.

-Tessy ö Kile.-bököt a fejével a szöke srác felé.-Daniel hülye öccse.-fejezte be a bemutatást.

-Hello.-köszöntem.

-A másik srác meg Owen.-bökőt a a másik srácra.- Aaron öccse.

-Akkor neked is hello.-mondtam.

-Hé nem te vagy az a furcsa csaj aki benyitott az egyik óránkra.-kérdezte Kile. Neh. Az nem lehet hogy Daniel öccsének osztályába nyitottam be. Mennyire bal szerencsés vagyok.

-De ez ő.-mondta Owen.

-Tudod öcsi Tessa még új lány.- karját  át lendítette a vállamon.- De már le stoppoltam.-nevette el magát.

-Te hülye vagy.-mondtam és elöltem magamtól.-Nem stoppolhatsz le.-mondtam idegesen.

-Pedig meg tettem édesem.-mosolygott rám.

Case lépet oda hozzánk de nem tudott bejutni a terembe mert Daniel eláltat az utat.

-Daniel húzd arrébb a hülye fejed az útból vagy én teszem meg.-toppantott egyet idegesen Case.

-Hát így üdvözölsz tegnap óta.-vágót egy hamis szomorú arcot.-Édesem csak hogy tud azért tettem amiatt tettem hogy pénzhez jussak.-mondta fájdalmas hangon.-Angie csak egy kaland volt. Te vagy a mindenem.-nevette el magát.

-Daniel te segg hülye vagy. -forgat a szemét.-Nah húzz az útból.-mondta azzal arrébb lökte az útból Danielt.

-Neked csak egy kaland voltam.-hülyéskedett Angie.

-Lecserélek Tessara.-mondta.

-Édes engem nem lehet csak egyetlen estére meg kapni.-kacsintottam rá.

-Hú egy igazi tűzess csajszi.-nevette el magát Eric.

Aztán meg szólat a csöngő.

-Ó bazdmeg, ó bazdmeg.- mondta egyszerre Owen és Kile.

-Jó bő szókincs.-mondtam.

-Megint elkésünk. -azzal futásnak eredtek a folyóson.

-Öhm oké.-azzal besétáltam a terembe. Utánam meg a tömbiek. Angie még mindig nem tudott elszakadni a telefonjától.Elültünk a helyünkre.

-Szerzek egy feszítő vasat.-mondtam neki.

-Minek?-kérdezte de rám se nézzet.

-Vagy talán két tehervagyont hogy szét válasszam a kezed és a telefonod.-mondtam.

Most rám nézet és száját tátva a mellkasához szorította a telefonját.

-Ne merészeld bántani a kicsikémet.-mondta.

Mindenki beszélgette. Daniel meg a Let The Sunshine In-t énekelt hangosan amihez Eric még dobolt is a padon. Aztán belépet a történelem tanár és mindenki elhalhatott. Csak én dúdoltam még a dalt amit Daniel énekelt.


-Nem kértem alá festő zenét ifjú hölgy.-állt meg öletem a tanárnő.

Nem volt olyan idős olyan 30 éveiben lehetett. Nagyon sötét fekete színű haja és hó fehér bőre van. Smink úgy fiatalította vagy 5 évet bár attól még elég ribancosan nézet ki. Ruhája sötét szürke egybe ruha volt a vörös kendő a nyakába volt kötve. Szinte az arcomba hajolt.

-Maga lesz az új lány igaz.-húzta fel egyik sötét szemöldökét.

-Igen asszonyom.-mondtam halk hangon.

-Elég lesz a Miss. Corb.-válaszolta és az asztalhoz sétált. Leült a tanári asztalra és egy jelenléti ivet töltött ki.

-Aaron Powell.-kérdezte a tanár nő.-Nincs itt?-tette fel a kérdést.
Amire kivágodott a terem ajtó.

-What is love baby, don't hurt me. Don't hurt me no more!!!-énekelte szörnyen hamisan Aaron.-elnézést a késésért Miss Corb kisasszony.-hajolt meg színpadiasan.

-Aaron késést még elnézném de hogy így jössz be.-mondta Miss Corb.

-De hisz tanárnő tudja hogy imádom maga órát.-mondta.- Emlékszem az elsö napra mikor csinos és kegyetlen volt én velem.-kezével még gesztikulált is.

Az egész osztály hangos nevetésben tört ki.

-Aaron a helyedre most.-kiabálta a tanárnő.

-O tanárnő miért ilyen kegyetlen én velem.-mondta és a helyére ment.

A tanárnő egyébként irodalom tanár és egész órán az Angol reneszánszról beszélgetünk. Angie mellettem nagyon szenvedtet talán elvonási tünetei voltam. Mindegy én figyeltem és lebilincselő volt hogy menyire jól tanít Miss Corb. Bár a modora nem a legkedvesebb. Hamar eltelt az óra. Aztán matek az osztályfőnökkel. Hát elég sokan bebizonyítottak hogy nem az ész a fő erényük. Aztán biológia jött. Egy nagy darab pasas sétált be. Mint ha csak a farkas embert láttam volna. eskü attól féltem hogy nem fér majd be az ajtón. Le ült az asztalhoz.

-Vágjunk is bele. Mitől vonzódik valaki valakihez.-kérdezte.

-Öhm tanár úr ennek mi köze a bioszhoz.-tette fel a kérdést Eric.

-Eric. Mindenki úgy választ párt még az ember is hogy az a személy ki egészítse. Ebben szerepet játszik a kinézet, az illata, a teste és a belső tulajdonságai.

-Illata?-kérdezet vissza.

-Igen legtöbbször sokkal vonzóbbnak találják azt az egyént aki a saját illatát nem fedi el semmien parfümmel.-mondta Mr Brien.- Szagoljátok meg a társatok.Mit éreztek.-mondta.

Hát ez elég fura.

-Tanár úr ezt muszály.-kérdezte Gabe.-Elég ijesztő.

-Igen.-mondta.

Mindenki megtette.

-Case mit éreztél.-kérdezte.

-Hát Noahnak olyan illata van mint a házi szappannak.-válaszolta.

-Noah?-kérdezte a következőt.

-Mint a nagyi parfümjének.-nevette el magát.Case tarkón csapta.-Jól van na bazsarózsa.-válaszolta

Én következtem.

-Hát talán, mint a vatta cukornak egy kis cseresznyés beütéssel.-mondtam.

-Tessynek meg olyan mint a zöld citrom és vanília.- válaszolta.

Daniel jött.

-Szerintem olyan mint a fahéj és a menta.-válaszolta.

-Danielnek meg mint a vizes földnek és erdő illata van.-válaszolta Alex.

-Komolyan muszáj.-kérdezte Cora.

-Igen ha nem szeretnél meg bukni.-válaszolta a tanár.

-Isanak olyan illata van mint nekem mert mind ketten Katy Perry új parfümjét használjuk.-mondta
Frida. Isa meg helyeslően bólintott.

-Coranak sós tenger illata van.-mondta Aaron.-Gondolom az arcpakolástól amit a rusnya arcára használ.-nevette el magát.

Cora a karjába bokszolt.

-Aaronak meg mint a szennyes zokni szaga van.-válaszolta.

-Eric ne vedd sértésnek, de neked olyan szagod van mint a szar iskolai húsnak.-mondta Gabe.

-Hát te se vedd sértésnek neked meg mint egy poros kriptának.-mondta.

-Nah és ez most miért is volt szükséges?-kérdezte Case.

-Mert a következő kérdés hogy mit éreztetek.milyen érzelmeket ébresztett bennetek? Hogy ébresztett bennetek-e valami féle vonzalmat?-tette fel a kérdést.-Például Tessa.-nézet rám.

-Hm most úgy ennék egy vattacukrot.-válaszoltam. Erre mindenki elnevette magát. Senki más nem jutott szóhoz mert kicsöngetettek.

Tesi jött. Át öltöztem a tesi ruhába. Ami egy szürke melegítő volt és egy piros póló rajta az iskola címerével. Ami egy pajzs alakú formában lévő kopasz fa három csillaggal felette félkörben. Váltó versenyeztünk. Egy csoportban három fiú három lány volt. Hát nem a mi csapatunk nyert. Sem Isának sem Angienek nem volt kedve és nem is volt tehetsége a gyors futáshoz. Söt Isa futás közben még el is hagyta a váltó botot. Eric elég ideges volt,Alexet nem érdekelte, Aaron meg csak röhögött. Én meg , én meg a lelkemet is ki futottam de vesztetünk. Ja rá adásul Daniel még az orrunk alá is dörgölte. Aztán gyors ebéd és utána Angol töri. Mrs. Dare úgy magyarázott mint ha ez lenne a világ legérdekesebb dolga pedig nem az. Söt rettentően unalmas. Aztán mára már nem volt több óránk. Legalábbis nekem a tömbieknek még volt valami plusz órája de Angie nem mondott semit róla. A folyóson sétáltam amikor is össze futottam Nickkel.

-Hello új lány.-mosolygót.

-Hello segítő kész ismeretlen srác.-mosolyodtam el én is.

Elsétáltunk az egyik tárgyalóig. Ott le ültünk az egyik kanapéra. az egész tele volt könyvekkel.

-Ez lenne ahova elhozod a lányokat hogy lenyűgözd.-kérdeztem.

-De hogy is.-nevette el magát.

-Ki a húgod?-kérdeztem.

-Tippelj.-mondta.

-Aaron- hülyéskedtem.

-Hát majd nem.-nevette el magát.

-Akkor Isa vagy Frida.-kérdeztem.

-Nem Case az.-mondta.

-Case a húgod.-döbbentem le.

-Ja mért.-mondta.

-Mert annyira mások vagytok. Te olyan kedves és vicces vagy. Ő meg olyan rideg és kimért.-mondtam.-De nehogy elmond neki hogy ezt mondtam.-tettem hozzá.

-Nyugi nem mondom.-mosolygott rám. A mosolya olyan kedves és lágy volt. Mindenem bizserget tőle. Észre sem vettem menyire el beszélgettük az időt. Lassan már vacsorára járt az idő.

-Huh már menyi az idő.-mondtam.

Vissza kísért a szobámig.

-Köszi most már nem érzem olyan idegenek magam ebben a suliba.-mondtam.

Egy hajtincsemet kiszabadult a copfomból a fülem mögé tűrte.

-Bármikor szívesen beszélgetek veled.-mondta. Arca közelebb került az enyémhez.

-Oké.-mondtam.

Aztán hirtelen megcsókolt. Nem is igazán csók volt csak inkább egy olyan szájra puszi szerűség.

-Öhm. Sajnálom de meg kelet tennem.-mondta azzal elsétált.

Beléptem a szobába ahol Angie már bent volt. Becsuktam az ajtót és utána hanyatt vettetem magam az ágyon és vártam hogy meg szólaljon a harang a vacsorához. Pár perc múlva már meg is vacsiztam és úgy döntöttem sétálok egyet a park szerű részben. A sötétben sétálgattam. Emlékeztem hogy valahol kell leni-e egy tónak. Pár percbe telt de meg találtam. Kaviccsal köröl vett tónál néhány pad állt a parton. Leültem az egyikre és néztem ahogy tükröződik a a keskeny hold alakja. A fekete tó vize fodrozódott ahogy egy kavics landolt benne.

-Egyedül üldögélünk.-kérdezte egy hang. Fel ismertem. Daniel volt az.

Át ugrotta a padtámláját és mellettem foglal helyett.

-Én is szeretem ezt a helyet. Olyan csendes és meg nyugtató.-mondta és a víztükröt bámulta.

-Régebben ha meg akartam nyugodni mindig elmentem úszni a tengerbe.-mondtam.

-Szerintem itt nem kénne úsznod.-mondta.

-Nem is terveztem.-válaszoltam.-Söt azt terveztem most hogy vissza megyek és alszok egy jót.-azzal felálltam. Daniel is így tett. Egy mással szembe álltunk nem volt sokkal magasabb nálam. Csak olyan két-három centivel.

-Szóval a természetbe menekülsz el.-mondta és közelebb lépet.

Én meg egyet hátra. Aztán még egyet léptünk és még egyet. Hirtelen elkapott és magához rántott és szenvedélyesen meg csókolt. Sokkal másabb volt mint Nick-é. Szinte felgyújtotta körülütünk a legörögött. Ajkai puhák és lágyak voltak. bár amiket azokkal művelt az cseppet sem volt lágy és puhatolózik. Kezei a csípőmet tartották. Ajkai elváltak az enyémtől. Homlokát az enyémnek támasztotta.

-Hát ez elég tüzes volt.-válaszoltam.

-Hát akkor lehet hogy le kéne hűtened magad.-azzal elengedett én meg a tó landoltam. Hirtelen felrúgtam magam a tó fenekéről.

-Te akkora egy tapló vagy.-válaszoltam.

-Én mentem édes.- válaszolta azzal elsétált.

Én meg ki kecmeregtem a tóból. Dühösnek kellett volna lennem de nem tudtam. Inkább csak nevettem a helyzeten. Bent le zuhanyoztam és be bújtam az ágyba Angie már aludt. Tessa Blake mégy csak két napja van itt de már barátai vannak és még meg is csókolták. Nem csak egy srác hanem kettő. Na jól van most már E/3 számban beszélek magamról. Aszem most már ideje aludni.

Itt a kövi rész. :) <3
1. Melyik volt a kedvenc részetek ebből a fejezetből?
2.Nick vagy Daniel? ( Eddig)
 ~RAPOSA